2010. március 11., csütörtök

Kezdetek II. Walter Camp

(Walter Camp)

Walter Camp-et tartják az amerikai futball atyjának. A Yale szenzációs játékosa volt valamint nagymértékben neki köszönhetőek a változások. Az ő segítségével íródtak meg a futball első hivatalos szabályai 1876 körül. A keleti parton valamint Kanadában már ezeket a szabályokat alkalmazták. 1880-ban a felügyelete alatt a játékosok számát 15 főről 11-re(a mai létszám) csökkentették. A labda játékba hozására pedig a középről "snap"-elést vezették be a rögbiben megszokott "scrum" helyett.

scrum: mind két fél játékosai szorosan összegyűlnek, fejeikkel egymásnak támaszkodnak, míg a labdát közéjük nem dobják. Ezután a játékosok lábmunkájuk segítségével próbálják birtokba venni a labdát. Az amerikai foci egyedi tulajdonsága, hogy használható kézmunka. Míg a rögbiben és az európai fociban tiltott.

A pálya méretét 110 yard-ra módosította. Camp vezette be a "system of downs"-t (1882) akkoriban ahhoz, hogy a csapat tovább birtokolhassa a labdát 3 játék alatt 5 yardot kellet nyerniük. /Ma 10 (1906-os szabálymódosítás) yardot kell nyernie a csapatoknak ha birtokolni szeretné a labdát vagy a 4. próbálkozásnál eldönteni hogy "punt"-olnak e (kézből rúgás). A "fourth down"-t 1912-ben vezették be./ 1888-ban a derék alatti szerelést "tackle"-t legalizálták. Ez a játékot még veszélyesebbé tette. Ekkor vált populárissá az a támadó alakzat ami később a repülő ék "flying wedge" néven vált ismertté. Ebben az esetben majdnem az egész csapat (10 játékos) szaladhat a labdahordozójukat védve az ellenséggel szemben.

Egy évtizeden belül a játék növekvő brutalitása oda vezetett, hogy néhány egyetemről kitiltották. Majdnem 180 játékos szenvedett komolyabb sérüléseket és 18 halálesetet is jelentettek, az embertelen akciók következtében, melyek mindennapossá váltak. 1905-ben Theodore Roosevelt elnök összehívta a Harvardot, a Princetont, és a Yalet, hogy megmentsék a sportot a kimúlástól. Szigorítottak a szabályokon, hogy a játékot kevésbé brutálissá és veszélyessé tehessék.

Az első találkozó alkalmával megállapodtak egy 7 tagú szabály bizottság felállításában. A következő gyűlésen több mint 60 intézmény támogatta a javaslatot. Később ez a bizottság a National Collegiate Athletic Association (nemzeti egyetemek közötti sport egyesület) néven vált ismertté, melynek rövidítése NCAA.


Ennek a bizottságnak köszönhető az előre passz legalizálása, aminek következtében a játék stílus nyitottabbá vált a pályán. A piszkos trükköket, melyek annyi balesetet és halálos áldozatot okoztak betiltották. Tiltottá vált a csapattárssal való összekarolás is amivel régebben utat törtek a labdás játékosnak. A játék idejét 70 percről 60 percre csökkentették. Megalapították a labda hossznyi semleges zónát is, amely minden egyes játék elején a két csapatot elválasztotta.

(Fritz Pollard volt az első afro amerika akit beválasztottak Walter Camp legjobb védekező játákosai közé "Walter Camp's All-America backfield" (1916))

Ma, több mint 100 évvel az NCAA megalakulása óta az egyetemi foci az egyik legkedveltebb sportágként tündököl. A főiskolákat és az egyetemeket az NCAA irányelveinek megfelelően 3 divízióba sorolták. Minden divízió több csoportból "conference" áll. A szezon és conference játékok vezetnek az utó szezon kupa "bowl" játékaihoz ahor a conference bajnokok vívnak egymással a világ tévénézőinek szemeláttára. Ezek közül néhányat mint a Rose Bowl-t, új év napján tartják a Californiai Pasadenaban. A Big Ten és Pacific Ten conference bajnokai ugornak egymásnak. Egyéb ilyen kupák az Orange Bowl a Floridai Miamiban, a Sugar Bowl a Lousianai New Orleansban, a Cotton Bowl a Texasi Dallasban, és a Peach Bowl a Georgiai Atlantaban kerül megrendezésre.

A játék sokat és nagyot változott az évek során. Letisztult. Hatalmas utat tett meg a közeli lövések óta és azóta, hogy a quarterback-et (irányító) késői ütések tömkelege éri a fején. De egyvalami változatlan a foci ma is sok ütközéssel jár, ezek pedig fájdalommal és sérülésekkel. A szabályok azon változtatása ellenére, hogy védje a quarterback-eket sok agyrázkódásról lehet hallani. A játékosok nagyobbak, gyorsabbak erősebbek lettek.

További cikkek ebben a témában: kezdetek

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése